Kedves Multi/KKV/Ügynökség/Bank/Közintézmény/és minden egyéb Munkaadó!

13 nap telt el. Egészen pontosan 13 nap 9 óra és úgy cirka 50 perc. De ki számolja?! 9 darab munkanap és két hétvége… azaz 13 nap szüntelen várakozás és bizonytalanság, amióta beadtam a jelentkezésem. Álmaim pozícióját pályáztam meg, passzol a végzettségemhez, a fizetésből kijön a rezsi is, és még a hangzása is jó. Menedzser?! Jó lenne.

Először frissítettem az önéletrajzom, modernre, szépre, meggyőzőre minden részletet beleírva, ami javíthatja az esélyeimet. Mindent belesűrítettem egy oldalba, egyetlen lapnyi terjedelembe műtöttem bele minden érvem, hogy miért engem érdemes választani. Óvatosan lavírozva a határvonalon, végig fejben tartva, hogy a cél, hogy kitűnjek a tömegből, de azért ne sugározzak túlzott önbizalmat. Igen, azt hiszem, jól sikerült!

Ezután jön az online felület. Miután az önéletrajzomba beleírtam minden részletet többórányi szenvedés árán, figyelve, hogy egyszerre legyen informatív és esztétikus, ugyanezeket az adatokat újabb kb. 30 percben kitöltöttem a hivatalos jelentkezési rendszerben is, ezzel biztosítva, hogy ne kelljen megnyitniuk az önéletrajzom. De hát így logikus! Áttekinthetőbb és strukturáltabb lesz az egész folyamat.

A következő lépés a motivációs levél. Mennyit írjak, hogy ne legyen túl terjengős, de mégis lássák, hogy nagyon akarom? Inkább legyen hivatalos hangvételű vagy valami személyesebb? Kicsit túlozni belefér, vagy úgyis kiderül? Újabb 50 perccel később elkészült ez is. A végeredmény 2153 karakter, szóköz nélkül alig több mint 1800. Ez is oké, elég profi hatást kelt, de mégis érződik az alázat. Sínen leszek!

Még egy utolsó akadály. Próbamunka. 4 kérdés, maximum két oldal. Legyél kreatív, engedd szabadjára magad, mindenképp saját munka legyen! Oké, mindig az első gondolat a legjobb. Hevesen gépelni kezdtem, és úgy másfél órával később elégedetten dőltem hátra. Ez is kész. Gyors átolvasás és helyesírás ellenőrzés. Minden klappol! Nahát, csak pár óra izzasztó munka volt, és már majdnem biztos is, hogy behívnak az első körre!

1-5. nap. Optimista vagyok. Minden feltételnek megfelelek, nekem van kitalálva a pozíció, csak idő kérdése, hogy megcsörrenjen a telefonon. Mit mondjak majd, melyik nap lenne megfelelő az interjúra? Jaaa, álláskereső vagyok, szóval mindegyik jó. Mindenesetre még korai ezen gondolkodni. Még tuti, kéretik magukat egy pár napig, mielőtt tálcán kínálják fel nekem az állást.

5-6. nap. Talán mégsem kellett volna beleírnom, hogy nagyon önálló vagyok a munkában? Lehet, hogy azt hiszik, hogy öntörvényű okoskodó vagyok? Tuti nem kellett volna, csak ez lehet a baj. Amúgy is csak másfél év tapasztalatom van. Mégis mit vártam? Valószínűleg több száz sokkal jobb jelölt van, több a diplomájuk, mint a fülük, és tuti egyikük sem írta, hogy mennyire szeretnek önállóan dolgozni…

6-7.nap. Minden kis rezgés, zörej, rovarzümmögés, a szomszédok motozása, minden telefoncsörgésnek tűnik. Az összes promóciós hírlevél érkezését jelző értesítő egy hatalmas adrenalin löketet indít el. Bármikor hívhatnak vagy írhatnak, készen kell állnom, a legjobb formámban, mindig. A szöveg begyakorolva, nem találhatnak rajtam fogást. Csak kérdezzék már meg végre, hogy: „Mégis miért akar nálunk dolgozni?” vagy „Hogyan képzeli el magát öt év múlva?”.

8-9. nap. Szombat és vasárnap, végre egy kis nyugi. Ma biztosan nem keresnek, hisz hétvége van. Most 4 nap után először végre telefon nélkül is hajlandó vagyok kilépni a szobából, persze csak a konyháig, messzebbre nem mennék azért nélküle, jobb a biztonság. Holnap fognak hívni! Ez már biztos. Persze, hogy megvárják a hétfőt, az úgy sokkal elegánsabb. Én meg itt aggódtam feleslegesen.

10. nap. Nem hívtak. Most már azért kicsit aggódom. Délután csörgött a telefonom. Pont, mikor kiszaladtam a mosdóba. Murphy… Fel is borítottam a fogast, ahogy berontottam a szobába felvenni. Kézbe kaptam a mobilt, kezdtem lelassítani a pulzusom és a légzésem a nagy beszélgetés előtt…és anyukám volt az. Megkérdezni, hogy gratulálhat-e már. Hát nem, anyu, nem gratulálhatsz (még).

11. nap. Ennek annyi. Nem fognak hívni. Szándékosan leteszem a telefont a szoba másik végébe, szinte közönyösen, távolságot tartva tőle. Vagy mégis ez lesz a nagy nap? Felugrok, és inkább magamhoz veszem. Ez a körforgás ismétlődik, naponta úgy 14-18 alkalommal. Mi lenne, ha írnék nekik? Egy rövid, udvarias email, és nincs több kérdőjel.

12. nap. Délután 4 óra. Megírtam a levelet:

„Kedves XY! Szeretnék érdeklődni, hogy várjak-e még visszajelzést, avagy már le is zárult a kiválasztás? Üdvözlettel,…”

Az ujjam türelmetlenül tikktakkozik az egéren a küldés gomb felett. Küldjem? Ne küldjem? Túl tolakodó lesz? Csak kicsit türelmesebbnek kellene lennem? Ráklikkeltem.

13. nap. Este 7 óra. Semmi válasz. Valószínűleg valaki már rég munkába állt álmaim pozíciójában. Ő volt a hiányzó láncszem, nem én, ahogy a motivációs levelemben írtam. Biztos túl öntörvényűnek tűntem, túlzás volt az a rész. Vagy a tapasztalat nem volt elég? Esetleg csak volt egy olyan jelölt, akihez jobban passzolt az állás? Túl hosszú lett az elhivatottságomról szóló rész? Mit rontottam el?

Szóval kedves Munkaadók!

Ha velünk íratnak egy kétoldalas motivációs levelet, elvárják, hogy erőfeszítést tegyünk egy lehetőségbe, hogy bizonyítsunk, időt és energiát nem kímélve mutassuk meg a legjobbunkat, akkor az a minimális erőfeszítés miért nem elvárható, hogy visszajelezzenek?! Egyetlen rövid email, egy két soros üzenet. Csupán annyi, hogy: „Kedves Pályázó! Köszönjük a jelentkezést. Ezúttal volt egy a területen több tapasztalattal rendelkező jelölt.” avagy „A jelentkezés már lezárult. Valaki olyat választottunk, aki jobban passzol a cég profiljához.” vagy bármi. Akármi!

Ha egy álláskereső hosszú órákat öl a jelentkezésbe, és különösen, ha azt gondolja, hogy kihozta magából a maximumot, valami jót hozott létre, reménykedni kezd. Ilyenkor a legrosszabb őt bizonytalanságban, visszajelzés, indoklás és mindenféle kapaszkodó, támpont nélkül hagyni. Hagyni, hogy őrlődjön, hogy ne tudja, hogy mit csinált rosszul, vagy, hogy egyáltalán ő csinált-e rosszul valamit, vagy, hogy, mi az, amit legközelebb másképp kellene tennie.

Az összes frusztrált, már csalódott vagy még reménykedő álláskereső nevében kérem: jelezzenek vissza!

Tisztelettel,

Egy bizonytalanságban hagyott fiatal

Utóirat: persze, akinek nem inge, ne vegye magára!

Még több élményt olvasnék: https://www.facebook.com/elmenygarzon