Új munkahelyre belépni mindig kilépés is egyben. Kilépés bizony, méghozzá a komfortzónánkból. Be kell illeszkedni egy nagy valószínűséggel már összeszokott csapatba, letenni valamit az asztalra, kialakítani egy pozitív képet magunkról, és hát kicsit „körbepisilni a területed”, hogy azért respektáljanak is a kollégák. Azonban ezeket a dolgokat többnyire az határozza meg, amiből sajnos csak egy van: az első benyomás. A későbbi sorsunk jó eséllyel már az első napokban eldől. Én budapestivé válásom óta többször is átéltem már a folyamatot akár az újonnan érkező szerepében, vagy épp a csapat már szinte veterán tagjaként szemlélve, sőt akár még segítve is az integrációt. Saját megfigyeléseim és egy majdnem reprezentatív kutatás (értsd: megkérdeztem egy-két cimborát is) alapján itt van néhány dolog, amire figyelnünk kell:

1. A ruha! Belőni az első napi viseletet mindig nagy dilemma. Hogyan maradj abban a spektrumban, ami még nem túl hivatalos, de azért látszik, hogy nem épp tejért ugrottál le a boltba? Nagy lutri! Kicsit olyan, mint vakrandira menni: próbálod a legjobb formádat hozni, aztán bízol benne, hogy az elég jó lesz, de azért nem túl jó a másikhoz képest. Vedd fel a díszmagyart a makkos cipővel? De mi van, ha túl strébernek néznek? Legyél laza, és jöhet a farmer + pulcsi? De mi lesz, ha azt hiszik, hogy nem veszed elég komolyan a munkát? Hacsak nem vagyunk nagyon profik az arany középutak megtalálásában, mindenképpen érdemes lehet rákérdezni a HR-esnél az utolsó interjúkör után, hogy van-e valamilyen, akár nem hivatalos dress code a cégnél. Milyen egyszerű is a rendőröknek meg a BKV ellenőröknek?! Egyenruha fel!
   
   
2. Ha már megvan a legmegfelelőbb szett, és bejutottunk az épületbe, akkor következik a legkeményebb dió. A nevek! Ott egy Peti, itt egy Kati, amott egy Józsi, hopp még egy Peti, és csak jönnek és jönnek az emberek kígyózó sorokban, mindenki olyan egyformának tűnik…
   Mindeközben te leginkább arra próbálsz koncentrálni, hogy a saját nevedet helyesen mondd, nemhogy mindenki másét megjegyezd?! Annyi esélyed van, mint rokkant bagolynak az erdőtűzben. A végére már azt is elfelejted, hogy téged hogy hívnak, hát még a többieket? Utána később, mikor valakit meg kell szólítanod, jöhet a hirtelen halál és megkockáztathatsz egy nevet, amit sikerül előkaparnod az emlékfoszlányok közül, aztán vagy bejön, vagy nem. A másik lehetőség pedig, hogy biztosra mész, és valami általánossal próbálkozol, amit bárki magára vehet ( a „hé te, ott cipőben!”-t azért jobb elkerülni). Van azért megoldás, hogy megelőzzük a kínos szituációkat. Érdemes mindenkivel legalább egy pár másodpercet beszélgetni bemutatkozáskor. Sokkal könnyebben tudunk egy új nevet és arcot megjegyezni úgy, ha van egy rövidke történet, amihez hozzákapcsolhatjuk. Például Peti helyett mennyivel jobban megmarad a Peti, aki mindig elhagyja a bögréjét, vagy Dani, aki folyton viccelődik.

3. A következő kihívás a két első alkalom, egészen pontosan az első fénymásolás és az első kávézás. Bizony, nem csalás, nem ámítás. Bármennyire egyszerűnek is hangozhat elsőre mind a kettő, épp a legegyszerűbb dolgokkal lehet a leglátványosabbat bénázni. Hisz ki ne tudna fénymásolni, vagy megnyomni egy gombot a kávéfőzőn? Aha, csakhogy Murphy sosem tétlenkedik. Ilyenkor garantáltan elakad egy papír a fénymásolóban, kifogy a tinta, vagy épp beragad egy egész kávécserje a kávéfőzőbe (sosem lehet tudni). Láttam már az első napján kollégát fél óra múlva úgy leizzadva visszatérni a fénymásolásból, mintha épp a marathoni távot teljesítette volna. A felesleges ügyetlenkedést biztosan elkerülendő bölcsebb, ha az első alkalommal megkérünk egy segítőkész, már sokat másolt munkatársat, hogy tartson velünk.
   
   
4. Az első hetek nagy mizériája annak kitapogatása, hogy mi fér bele munka közben, hol is húzódnak azok a bizonyos határok. Netezgethetsz olykor szabadon? Olvasgathatsz cikkeket? Oké még egy-egy hosszabbra nyúló telefon is az irodában? Milyen hosszan illik ebédelni? Napestig lehetne sorolni a kérdéseket. Ezekre mielőbb ráérezni elengedhetetlen a zökkenőmentes beilleszkedéshez. Mindenesetre, amíg nem vagyunk biztosak a dolgunkban, semmiképp sem tanácsos azt választani, hogy néha-néha akár egy kis munkával is megszakítjuk a Facebookozást. Na meg persze később sem!
   
   
5. Ahogy telik a délelőtt az első munkanapodon, egyre kardinálisabbá kezd válni a kérdés: „na de mégis kivel fogok ebédelni?” Mindjárt dél, kezd kopogni a szemed az éhségtől, meg egy kis pihenő is jó lenne már munka helyett. Hív majd valaki, hogy menjetek enni? Neked kellene invitálnod őket? Vagy csak úgy szó nélkül becsatlakoznod, ha elindul egy csapat? Ilyenkor ne teketóriázz, hanem vedd a kezedbe a gyeplőt, vagyis jelen esetben inkább a kést meg a villát! Kérdezz rá a legszimpatikusabb kollégánál vagy kolleginánál, hogy el tudna-e kalauzolni a jól bevált étkezdékbe a környéken.
   
   
6. A nap végén, mikor már a zsigereidben kezded érezni, hogy ilyenkor már nem embernek való a munka, felvetődik a kérdés, hogy vajon mikor menj haza? Ha az elsők között lépsz le, akkor jó eséllyel elkönyvelnek egy naplopónak, aki már az első napján se hajlandó odatenni magát. Ha te maradsz a legtovább, akkor egy munkamániásnak tűnhetsz, akitől onnantól kezdve el is várják majd a túlórát. Tehát ebben bizony nem érdemes a végletek emberének lenni. Semmiképp se essen ki a toll kezedből a munkaidő vége után egy perccel, de ne is várd meg a lámpaoltást az irodában csak, hogy jó benyomást tegyél. Amikor közeledik a nap vége, és elkezdődik az anti-székfoglalós játék, mozgolódnak az emberek, csatlakozz be te is az egyik hullámba, és iszkolj el észrevétlenül!

Összességében, mint mindenhol máshol, a munkahelyeden is fontos szempont, hogy jól is érezd magad. Ehhez pedig elengedhetetlen, hogy önmagad legyél, és ne csak a főnök vagy a kollégák elvárásainak akarj megfelelni. Arra is tudok példát, hogy valakit az első napján úgy kezdtek el becézni a többiek, ahogy az édesanyjának se engedné sose, de nem akarta már rögtön az elején elkedvetleníteni őket, és nem szólt a dologról. Na emiatt kb. másfél éve minden nap így szólítják a kollégái. Szóval próbáljuk megtalálni a módot arra, hogy önmagunk maradjon, valamint jó munkaerőnek és kollégának mutatkozzunk egyszerre. Azért csak óvatosan! Ne feledd, ha valamit elsőre jól csinálsz, akkor másodjára is neked kell majd!

Kapcsolódó: Hogyan mondjak fel?, Egy álláskereső naplójából, Nyílt levél az álláskeresők nevében!

Még több élményt olvasnék: https://www.facebook.com/elmenygarzon