Vidékről Budapestre költözni izgalmas váltás. Az irányítószámunkkal együtt sok minden más is változik, tulajdonképpen szinte az ismeretlenbe csöppenünk a mozgalmas fővárosban. Új közeg, új emberek és új szokások. Ez viszont még valamit jelent: ki kell alakítanunk csaknem a semmiből a jól bevált dolgainkat, a megbízható szolgáltatók, üzletek körét. Ilyenkor találjuk meg a hangulatos kis kávézót, ami később a törzshelyünk lesz, választunk egy kedvenc kisboltot a környéken, ahol beszerezzük majd a kiflit meg a parizert, vagy éppen rálelünk a tökéletes fodrászra, aki a végletekig türelmesen vágja formára a frufrunkat. A legelső alkalom, amikor esélyt adunk egy helynek, mindig lutri. Megpörgetjük a szerencsekereket, aztán bízunk benne, hogy épp az „AZ ÖN NYERT” fület dobja az élet, és ez lesz a hozzánk legjobban passzoló hely. Az ilyen dolgok kiválasztásakor viszont legalább hosszasan, nyugodt körülmények között, kényelmesen mustrálhatjuk a felhozatalt, benézhetünk, érdeklődhetünk, benyomásokat gyűjthetünk. Nem úgy néhány olyan esetben, amikre sokkal kevésbé van lehetőségünk felkészülni. Előbb-utóbb ugyanis elkerülhetetlenül beüt a ménkű, és az élet rákényszerít minket arra is, hogy egy kevésbé kellemes szolgáltatást vegyünk igénybe: szerelőt kell hívnunk.

Nálunk a bojler mondta be az unalmast a napokban, vagyis inkább pöfögte-prüszkölte be az unalmast. Először persze, próbáltuk a „csináld magad” módszerrel megbütykölni. Minden szakmai tudásomat bevetettem (értsd: ki-bekapcsoltam párszor, meg kicsit megkocogtattam az oldalát), de semmi nem használt. Nem volt más hátra, mint előre, hívjuk a szerelőt. Na de melyiket? Egyforma hirdetések mindenhol, az árak is hasonlók, mindegyik „olcsón és profin javít”, stb. Aztán meg ki tudja, mi az apró betűs rész?!

Na jó, dobjunk fel egy érmét, jöhet az első a találati listából. Fel is hívtam őket, épp mázlim van, a környéken jár egy kolléga, aki azonnal tud jönni. Már rendet varázsolni sem nagyon maradt időm, de hát a nyolcadik kerületben lakom (bár társaságban inkább kilencediket szoktam mondani), ez a szaki is itt jár házhoz, csak látott már ennél rosszabb helyeket is?!

Nem sokkal később meg is érkezett a pacák. Pont ugyanúgy festett, ahogy a filmekben a vízvezeték szerelőket szokták ábrázolni. Baseball sapka a fejen, rágó a szájban, szerszámosláda a kézben. Egy rövid „Na hol az a bojler? Ugye nem baj, ha nem veszem le a cipőmet?” felkiáltással már tolatott is befelé. Én elmorogtam, hogy „Persze, erre lesz…”, miközben magamban azt gondoltam, hogy „na, ez tuti nyomot hagy majd a fehér majdnem-perzsaszőnyegen.”

Meg is érkeztünk a pácienshez, és rövid bemosakodás után kezdetét vette a műtét. Vagyis így utólag a műtét talán kissé túlzás… Ezúttal ő próbálkozott néhány ki-bekapcsolással, majd jött egy kis kopácsolás itt, egy kis kopácsolás ott, én pedig áhítattal néztem az eseményeket.

„Hallgassuk meg, hogy áriázik a kicsike!” – szólt egyszer csak. Aha, azért nem az operában vagyunk. A következő fél órában rendületlenül engedte a meleg vizet. Úgy a 10. perc környékén komolyan kezdtem azt hinni, hogy meg is fürdik ott helyben. Közben a konstans, tökéletesen egyforma zúgás váltakozását ecsetelgette nagy műgonddal, és közösen megállapítottuk, hogy kicsit mintha hamisan szólna a refrén, de amúgy minden rendben. A munka el is volt végezve.

Eljött hát a búcsú ideje. Óvatosan megkérdeztem, hogy mennyibe is kerül ez a beavatkozás, mire legnagyobb megdöbbenésemre közölte, hogy „Ja, hagyjad csak!”. Épp magamban ünnepeltem, hogy legalább nullszaldósra kihoztuk a dolgot, miközben ő ismét elegánsan csörtetett át a szőnyegen. Ekkor arra lettem figyelmes, hogy van valami a kezében. Várjunk csak, az a tisztítószer a fürdőnkből? Na de hogy került oda? Mikor megérkezett, még biztosan nem láttam nála ilyesmit. De hát csak nem vitte el a miénket?! Volt ilyesmi a mosdókagyló alatt? Miért nem takarítok kicsit sűrűbben, akkor tuti, beugrana!?

Mégsem vádolhattam meg azzal, hogy épp a mi Floraszeptünkkel próbál fütyörészve olajra lépni, ha nem vagyok biztos a dolgomban! Úgyhogy hagytam, hadd oldjon kereket (meg majd később vízkövet) a szajréval. Majd miután csukódott az ajtó, már indítottam is kétségbeesetten a nyomozást, és hívtam a barátnőmet, hogy elkészítsük a leltárt a tisztítószer készleteinkről. Hát, bebizonyosodott, hogy tényleg a mi palackunkkal távozott elegánsan. Jó látni, hogy valaki még hisz a szabad cserekereskedelemben, bár azért megbeszélhettük volna előre…

Végül is egész jó barter volt, egy fél flakon vízkőoldó egy jó bojlerért! Csakhogy a kicsike azóta egyre hamisabban áriázik…

Valaki esetleg tudna ajánlani egy olyan szerelőt, akitől a bojler is megjavulna, és a Flóraszept is megmaradna?!

Még több élményt olvasnék: https://www.facebook.com/elmenygarzon