Az egyik nagy előnye annak, ha az ember multinál dolgozik, hogy, ha kellően mosolyog, ráadásul a megfelelő emberre, akkor egész szuper programlehetőségekre kaphat belépőt. Színház, extrém sportok, mozijegy a partnertől. De mégis ki vetemedne ilyen puncsos trükkökre? Hát…például én! Így jutottunk el a Star Wars hetedik részének premier előtti vetítésére.

Egy kis könyörgés, fenyegetőzés, hosszas ecsetelése annak, hogy gondolatban már kisgyerekként is a kis Anakynnal együtt ültél a fogatban, és már meg is volt a páros belépő. A következő lépés egy egészséges adag lelki terror és zsarolás a barátnőmmel szemben, gondosan szóba hozva a több órás végig szenvedett Szex és New York maratonokat, és máris megvolt a kísérőm is a vetítésre. Minden adott, az erő legyen velünk!

El is érkezett a nagy este, amikor hivatalosan is kerek 6 órával a világpremier előtt tekinthetjük meg a filmet! Adjuk meg a módját: zakó, kiskosztüm fel, szóval kipucolkodtunk rendesen!  A meghirdetett kezdési időpont előtt kb. háromnegyed órával érkeztünk, hogy tuti legyen hely, az előzetes instrukcióknak megfelelően a telefonjainkat otthon hagyva (jó, igazából azt kérték, hogy a kocsiban hagyjuk, de most mit tegyen a magunkfajta földi halandó, akinek a BMV a busz, metró, villamos hármast jelenti?!), később a terembejáratnál pedig kiderült, hogy még a HD kamerámat sem vihetem be magammal. Igazságtalan egy rendszer! Felvettük a jegyeket meg a mellé járó ajándék páros popcorn menüt, (általában nachos párti vagyok, de hát az „ingyen” íz felülírja az ilyesmit), és nagyjából fél órával a kezdés előtt már készen álltunk a vetítésre. Na de mit csináljunk addig?

Kicsit felmérve a terepet gyorsan kiderült, hogy a celebvilág apraja-nagyja is képviselteti magát az eseményen, úgyhogy a mozipremier számunka hirtelen kulturált sztármustrává alakult („bazzeg, de kis köpcös élőben ez a Majka!”). Ha pedig bejött a terembe egy kopasz férfi: „nézd má’, az tuti valamelyik Rippel-fivér!”. Miután még két középkorú, kicsit tésztaképű úriembert is Hajdú Péternek néztünk, végre elkezdődött a film! A közepes popcorn nagyjából ezen a ponton fogyott el, de hát ki bánja, Star Warst nézünk, premier előtt!

A fülemben már himnuszként zúgott a jól ismert főcímdal, és gondolatban már egy messzi-messzi galaxisban jártam, mikor arra lettem figyelmes, hogy a barátnőm továbbra is a tömeget kémleli. Hát nem látja, hogy elkezdődött a mestermű? Udvariasan rendre utasítottam („a filmet nézd már, basszus”), majd belecsaptunk a vetítésbe. És akkor kezdetét vette a legrosszabb, kérdések, kérdések, percenkééént… „Hol van Luke?” Ki az az Anakyn?” „De hát Anakyn nem egy kisfiú?” „Hová repülnek?” „Miért repülnek?” „Milyen messzi van az a galaxis?”

Az erő meg főleg a türelem legyen velem!

Annál a résznél kezdtem el végképp gyanakodni, hogy talán korábban nem olyan aktívan követte a Star Warst, amikor a rohamosztagosokat hosszú percekig mutató képsornál fennhangon megkérdezte, hogy „nahát, hová masírozik az a sok Darth Wader?” Ekkor bizony magamban kicsit átértékeltem a kapcsolatot, de hát, ha már összebútoroztunk, egyszerűbb megnézetni vele a trilógiát, mint újra becsajozni. Szóval inkább birkatürelemmel elégítettem ki a galaxisnál is végtelenebbnek tűnő kíváncsiságát a mellettünk ülő pár legnagyobb örömére…

A mozinak vége, Luke előkerült, mi még belebotlunk egy harmadik Hajdú Péter hasonmásba, én pedig többet kommentáltam az elmúlt két órában, mint Hajdú B. István egy válogatott meccs alatt… Azóta a kis drága szigorú Star Wars diétán van, heti egy rész a kapcsolatunkon belüli mini ökoszisztéma megfelelő működésének fenntartásért.

Még több élményt olvasnék: https://www.facebook.com/elmenygarzon