Borongós hétfő reggel. A mai is egy esős nap. Megint, mintha Londonban ébredtél volna. Pedig ez csak Budapest, és egy szokásos hosszúnak ígérkező munkanap első percei. Gépiesen öltözni kezdesz, a kávé már fő, a gondolataid kavarognak. Megint rosszul aludtál éjszaka, lefekvés előtt bevillant az előtted álló hét összes nyomasztó teendője, órákig forgolódtál is aggasztóbbnál aggasztóbb lehetséges forgatókönyveket gyártva. A múlt hét sem volt túl pihentető, minden nap egy kis túlóra és az összes elintézendőt a szombati napra kellett bezsúfolnod: bevásárlás, bank, posta. Vasárnapra, mikor úgyis minden zárva tart, maradt a házimunka és a pihenés, végre. Ez a pihenés viszont már nem az az igazi felhőtlen fajta, tudod, hogy másnap minden kezdődik elölről.

Az utolsó pillanatban még sikerül felzsúfolnod magad a csukódó ajtó előtt a villamosra, már az elsővel el tudtál menni, ami arra jött, ez egy jó nap. Leszállsz a hullámzó komor embertömeget szállító járműről, csak, hogy átszállhass egy másikra. Ösztönösen biccentesz és felmutatod a bérleted az ellenőrnek vagy közteresnek, vagy mi is ő pontosan. Egy futó pillantás után folytatja a beszélgetést a társával, tehát mehetsz. Ráállsz a lefelé hömpölygő mozgólépcsőre, ma időben vagy, nem kell sietned, így egyhelyben ácsorogva várod meg, míg leér. Mások nem ilyen szerencsések, dübörögve húznak el melletted. A metrón összehúzva magad zötykölődsz, körülötted hónaljrengeteg.

20 perccel később mosoly fel, és belépsz az irodába. „Vidám” „jó reggeltezés” közepette átvágsz az asztalok között, és lehuppansz a sajátodhoz. Laptop bekapcsol, nagy levegő, majd megnyitod az emaileket.

Húzós nap, folyamatosan új ügyek futnak be, a főnök is épp ma akar bekeményíteni, a félórás ebédszünet is csak ötpercesre szelídült. A nap végére több a megoldandó probléma, mint amennyivel indítottad a munkanapot.

Negyven perc túlóra, ennyit engedélyezel magadnak, hogy kicsit behozd a lemaradást. Még csak hétfő, de máris lemaradás…

Hazafelé is metróra szállsz. A kijáratnál egy ellenőralakulat van épp bevetésen, két páros, egy-egy mester és tanítványa is riogatják az utasokat. Sok rosszarcú alak rohan át rajtuk megállás nélkül, rájuk sem pillantva viharzanak tovább. Te felmutatod a bérletet, majd tovább sétálsz. Már jó pár méterre jársz, mikor az egyikük utánad szól, hogy igazolványt is kérne. Megsajnálod és visszamész, hadd végezze jól a dolgát. Átnyújtod a papírokat, mire ő egy pár másodperces vizslatás után diadalittasan pillant fel: „Lejárt!”. Megnézed, és valóban a tegnapi dátum virít rajta. Elfelejtetted.

Érvelsz, mutogatsz, kérlelsz, fenyegetsz, indokolsz, majd kezded elölről, de ő hajthatatlan. Előkeresed az előző hónapokból a lejárt bérleteid, hogy bizonyítsd, hogy ez most először fordult elő, és csakis a figyelmetlenség az oka. Mindegyiken félkövérrel ott a hónap 15. napja, mint az érvényesség kezdete. Összesen 24 darab kerül elő, az utóbbi két évben mindig hajszálpontosan 15-én vettél új bérletet, a bliccelés gondolatának még csak a szikrája sem merült fel benned egyszer sem. Közben még páran elhúznak mellettetek sietve bármilyen fecni felmutatása nélkül. Utánuk mutatsz és még egy utolsó próbát teszel, de már kezdesz beletörődni, nem adja vissza a papírjaid, még el nem teszed a csekket. Szombaton megint mehetsz a postára…

Tisztelt BKK!

Hogyan lehetséges az, hogy csak a becsületes utasok járják meg? Aki tudatosan és következetesen bliccel, az simán megússza, de aki egyetlenegy alkalommal figyelmetlen, az máris fizet, mint a katonatiszt? Mégis mi a szerepe a lejáróknál álló ellenőröknek, akik ezek szerint leengednek bárkit, aki legalább egy fecnit felmutat, legyen az egy lejárt parkolójegy, egy régi tagsági kártya vagy akár egy mekis kupon? Illetve mi a feladata azoknak a páros alakulatoknak, akik oda lent várakoznak, és csak azokat bírságolják meg, akik elég tisztességesek ahhoz, hogy hagyják magukat?

Üdvözlettel,

egy csalódott utas

Még több élményt olvasnék: https://www.facebook.com/elmenygarzon