Pár éve voltam olyan szerencsés, hogy egy nyarat az USA-ban töltöttem. Biztos sokaknak ismerős a képlet: dolgozol pár hónapot egy gyerektáborban, jól kizsákmányolnak, de a végén jön pár hét nyaralás a keresetedből, ami mindenért kárpótol. Utólag visszatekintve pedig csak a jóra emlékszel. Ahogy szól a mondás, az idő mindent megszépít (legalábbis eddig azt hittem, aztán a legutóbbi osztálytalálkozómon az egyik volt osztálytársamat megpillantva rájöttem, hogy azért mégsem mindent).

Na de visszakanyarodva Amerikához. Mint köztudott, van náluk egy olyan törvény miszerint 21 év alatt tilos az alkoholfogyasztás. 16 éves korodtól már bátran felcsavarodhatsz egy Lamboval a fára, na de egy sört meginni?! Ugyan, azt azért ne!

Én pedig abban a balszerencsés helyzetben voltam, hogy ekkor még nem voltam 21. Az élet viszont, mint tudjuk, néha olyan, mint a fociban a ziccer: be kell rúgni! Így hát szükség volt valamilyen vészmegoldásra. A táborban volt egy másik magyar srác, Bálint, akivel gyorsan összebarátkoztam (értsd: „Te elmúltál már 21?” „Igen.” „Van egy plusz igazolványod?” „Igen!”), és az első munkanap után el is indultunk kicsit felderíteni a terepet a közeli városba. Villámgyorsan találtunk egy zenés-táncos szórakoztatóipari egységet. Pontosan úgy nézett ki, mint a tipikus kisvárosi kocsmák az amerikai filmekben: billiárd, western berendezés, szöszi tetkós pultos lány és züllött alakok bőrcsizmában. Szóval tökéletes volt az első bevetésre.

Oké, akkor kezdjük okosan csak egy-egy sörrel! Bálint volt az első. Sör kikér, igazolvány elkér, pipa. Utána én jövök, sör kikér, igazolvány elkér…ééés a pultos hosszasan vizsgálgatja a személyit láthatóan mély koncentráció közepette. A levegő megfagy, a tér összeszűkül. A fejemben már lejátszódik a jelenet, ahogy szirénázó rendőrautók százai érnek percek alatt a helyszínre, a következő pillanatban a jardra tartunk bilincsben egy rendőrautó hátsó ülésén, az őrsön pedig Walker, a texasi kopó határozott mozdulattal húzza fel a gumikesztyűt az elkerülhetetlen testmotozáshoz, néhány órával később kihirdetik a kitoloncolásunkról szóló ítéletet... Szóval maradjunk annyiban, hogy nem őriztem meg teljesen a nyugalmamat. Sokkal inkább átéltem egy legalább hármas szintű pánikrohamot másodpercek alatt, attól tartva, hogy váratlanul rövidre sikerül ez az amerikai kaland.

Végül néhány óráknak tűnő pillanat múlva a pultos lányon látszott, hogy megfejtette a rejtélyt, és tarkóig érő mosollyal az arcán szólalt meg:

„De aranyos! Nektek ugyanazon a napon van a szülinapotok?? Ezt a véletlent!”

Huhhh... Mondanom sem kell, ez lett a törzshelyünk.

Még több élményt olvasnék: https://www.facebook.com/elmenygarzon