Egy tető alatt egy lánnyal: 10 hasznos tipp

A Budapestre költözés már önmagában nagy váltás, de sokunk számára még eggyel bővül az új élmények sora: ilyenkor költözünk először egy fedél alá egy lánnyal. Szerelem, barátság, a magas rezsi költségek, sok minden lehet a háttérben. Ha pedig egy férfi erre a döntésre adja a fejét, akkor van egy pár jelenség, amire fel kell készülnie.

  1. Semmi nem ott van, ahol hagytad! Egy lányos lakásban mindennek megvan a helye. Vége azoknak az időknek, mikor valamit csak úgy ledobhattál az ágy szélére, vagy a szoba közepén hagyhattad azt gondolva, hogy majd egy pár perc múlva úgyis újra kelleni fog. Mire feleszmélsz, már a szoba másik sarkában van bedobozolva, bemasnizva, illatosan, a HELYÉN!
  2. Ha már dobozok… Minden abba kerül! Még a dobozokat is bedobozolva tartjátok majd! Mostantól nincs olyan, hogy valamit minden nap használsz, és csak úgy a polc szélén tartod, hogy felkapd reggelente. Nem-nem, dobozból ki használat előtt, dobozba be használat után!
  3. Az egyik legdrasztikusabb változás a fürdőszobában lesz megfigyelhető. Láttam sok „lánnyal – lány nélküli” fürdő állapota közötti különbséget bemutató fotót korábban. A valóságban ez egyáltalán nem olyan, sokkal durvább! Mindenhol lesz egy kis flakon, egy tégely, egy megkezdett testápoló! A hajkondicionáló hatását fokozó kondicionálótól kezdve a szempilla göndörítőn keresztül a szempilla kiegyenesítőig mindennek megvan a helye és a rendeltetése! Ezt sose vond kétségbe, ha jót akarsz!
    55bb9d43a7e1f77ffd650dc9c1f6bd33.jpg

  4. A fürdőszoba szűkös erőforrás! Nem elég, hogy zsúfolt, még szökőévente is jutsz be. A hölgy lakótársak „ötperces” elkészülése alatt bizony jó pár férfi töltött már hosszú órákat türelmes várakozással. Extra tanácsként: a sürgetés csak rontja a helyzetet!
  5. A nő és férfi közötti együttélés taposóaknája, az esetleges veszekedések egyik gócpontja a WC ülőke. Nincs vita. LE KELL HAJ-TA-NI! Ha még nem tanultad meg, majd meg fogod. Hogy a könnyebb vagy a nehezebb úton, az csak rajtad áll!
  6. Párnák mindenhol! Az ágyra kerülés hierarchiájában mostantól eggyel hátrébb szorulsz, vagyis inkább sokkal hátrébb… A barátnőd, a kispárna, a nagypárna, a díszpárna, a puha párna, a vendégváró párna…, majd valahol hátul kullogsz te. Valahogy ilyen sorrendben kaptok előjogot az ágyra feljutásra, barátkozz meg vele!
  7. A párnák számát már talán csak a cipőké múlja felül. Nyári, téli, alkalmi, csinos, kényelmes, sportos, esős napra, gumicsizma, és igen, mindegyikre szükség lehet. Legyenek csak ott barikádként a bejáratnál, reggelente izgalmas kis ugróiskolát okozva, mikor munkába sietsz.
  8. Hajszálak a lakás bármely indokolatlan pontján. Ne csodálkozz rajta, bárhonnan előkerülhet egy hosszú tincs. A nők ugyanis köztudottan így jelölik meg a területüket. A fürdőben, az ágyban, tulajdonképpen bárhol felbukkanhatnak. Addig örülj, amíg nem egy nem kívánatos testzugodból kerül elő egy!
  9. Az aranyszabály pedig: a szabályok a nőkre nem vonatkoznak! Bizony, ezek kizárólag a férfiaknak szólnak. Jajj neked, ha emlékezteted a barátnődet egy hosszú nap után, hogy annak a táskának bizony nem ott van a helye, vagy, hogy neked sosem szabad csak úgy ledobnod a pulcsidat a szoba közepére. Ilyenkor rögtön kicsit fellazulnak azok a szigorú előírások. Elvégre néha ő is lehet kicsit szétszórt, nem csak mindig te!
  10. A legfontosabb tudnivaló pedig a végére: lánnyal lakni szuper! Egy nő a legszürkébb panelt vagy egy igazi szocreál berendezésű lakást is csinos kuckóvá képes varázsolni. A hölgy lakó keze nyoma szinte azonnal meglátszik mindenen. Egy kis csinosítás itt, egy kis átrendezés ott, és máris sokkal szebb az összkép. Ráadásul egy mosoly reggel, hogy jól induljon a nap, egy mosoly este, hogy jól végződjön, és máris jobb az ember közérzete. Nem is beszélve arról, hogy ha az oldalborda egy kis süteménnyel lepi meg az embert hétvégente, máris hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról a lehajtott WC ülőkéről…

    Még több élményt olvasnék: https://www.facebook.com/elmenygarzon